No Image
No Image
No Image
No Image
No Image
No Image
No Image
 
No Image

Miért foglalkozzunk az önkéntességgel?

A felnőtt lakosság legalább harmada vegyen részt önkéntes programokban 2020-ig - ezt tartalmazza a Nemzeti Önkéntes Stratégia, amelyet 2011. decemberében hozott nyilvánosságra a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Jelenleg a magyarok tíz százaléka jelentkezik önkéntes munkára. A kilenc évre szóló stratégia szerint a munkanélküliség csökkentésében is segíthet az önként végzett, ingyenes munka.

Háttér a 2012. évi pályázatokhoz

Pályázatokkal foglalkozó kollégáknak ajánlom figyelmébe az alábbiakat!
Változtak a TÁMOP, TIOP akciótervek.
 
Az alábbi linken megtalálható  2012. évre vonatkozó a pályázati menetrend:
 

Meghívó Vésztőre

Tisztelettel meghívjuk Vésztő Város Önkormányzata, a Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége, és a BBNK Sinka István Művelődési Központja és Városi Könyvtára szervezésében a szeghalmi kistérségben működő civil szervezetek szakmai információs napjára.
A konferencia időpontja: 2012. január 27. (péntek) 16 óra
Helyszín: Sinka István Művelődési Központ, 5530 Vésztő, Kossuth u. 43-47.

Üdülési csekk pályázatok!

Tájékoztatunk benneteket, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által -fogyatékosok, nyugdíjasok, nagycsaládosok részére - kiírt szociális üdülési pályázatok megjelentek.
Benyújtási határidő: 2012. 02. 29.
A pályázati kiírások szövege, valamint a pályázat benyújtásához szükséges adatlapok a www.mnua.hu honlapról letölthetők.

Megjelent!

Egészségre nevelő és szemléletformáló
életmódprogramok c. pályázati felhívásához

A lakosság egészségfejlesztését szolgáló fizikai aktivitás
szakmai támogatása és a szabadidő-sportolói
közösségek bővítése

Kódszám:
TÁMOP-6.1.2/11/2

Részletek itt: http://ujszechenyiterv.gov.hu/content/7238

Kistérségi projekt koordinálását vállalja a Szövetség!

Érdeklődni lehet: Ambrus Szilvia, ambrus.civil@gmail.com, 30/3802418

Meghosszabbított benyújtási határidő

Az önkéntesség elterjesztése című pályázati felhívásához a konvergencia régiók területén
Kódszám: TÁMOP-5.5.2-11/2
 
Keresünk partner szervezeteket!

Latorcai Csaba: a civil szervezetek jövőre több mint 30 milliárd forinthoz juthatnak

Latorcai Csaba: a civil szervezetek jövőre több mint 30 milliárd forinthoz juthatnak
2011. december 28. 12:42

A civil szervezetek az állami és az uniós források, valamint a központi költségvetésen kívüli támogatások révén 30 milliárd forintot jócskán meghaladó bevételhez juthatnak 2012-ben - mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek adott év végi interjújában.

Önéletírói pályázat időseknek, nyugdíjasoknak

ÉLETÚT

„Kérdezzük meg nagyszüleinket, dédszüleinket!”

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtófőosztálya meghirdeti közös pályázatát.

Pályázati témakör:

-        személyes múlt egy-egy eseménye,

-        életút,

-        történelmi pillanat megírása,

-        emlékezetes pillanat megírása.

Pályázat

Idősklubok, nyugdíjasklubok, kulturális, oktatási és egészségügyi programjainak támogatására
Cím: Kor-Társ Idősügyi Program 2011 / KOR-TARS-11
Kiíró: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
Határidő:
2012. 01. 15.
1.A pályázati program célkitűzései

Jövőre kettős könyvvitelt kell vezetniük a közhasznú szervezeteknek


2011. december 5-én megszavazta a Parlament az új civil törvényt, a "2011. évi ... törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról" a tervek szerint 2012. január 1-jétől lép hatályba.

A szavazásra benyújtott törvénytervezet elolvasható ITT: http://www.parlament.hu/irom39/04866/04866.pdf

Szavazzatok az ecsegfalvi civilekért!

Kedves Civil Szervezet Vezetők!
A Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu jótékonysági akciót hirdetett civil szervezetek részére. A Barangoló Közhasznú Egyesület, Végegyháza; Családi Egyesület, Kétegyháza; Ecsegfalvi Közösségért Közhasznú Egyesület; Geszti Iskolai Alapítvány; Nagycsaládosok Egyesülete, Orosháza bemutatkozott a hírlapban és most a beol.hu honlapon lehet szavazni a legszimpatikusabb civil szervezetre és a legtöbb kattintást begyűjtő kapja meg az adományt. Ezért ajánljuk figyelmükbe a következő linket, melyen vasárnapig lehet szavazni:
http://www.beol.hu/bekes/kozelet/kattintassal-adakozhat-a-legszimpatikusabb-civil-szervezetnek-416856

FELHÍVÁS

Projektötlet kidolgozásához és a pályázat benyújtásához keresünk partnereket! Várjuk a kézművességgel, helyi médiával stb. foglalkozó szervezetek magánszemélyek jelentkezését, akik látnak fantáziát az alábbi pályázati kiírásban.

Építő közösségek 3. ütem - A) közművelődési intézmények a kreatív iparral kapcsolatos alapkompetenciák fejlesztését elősegítő új tanulási formák szolgálatában

További információ itt:
http://ujszechenyiterv.gov.hu/content/7267

Önkéntesség-Új pályázati kiírás

A kiírás célja a felnőtt lakosság önkéntességre való hajlandóságának növelése, az önkéntes tevékenység általános társadalmi megbecsültségének emelése és ezzel együtt az önkéntesség helyi/térségi szintű népszerűsítése.

Új pályázati lehetőség

Családbarát közgondolkodás népszerűsítésének támogatására
(CSP-KÖZG-11)
pályázati felhívás

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet nyílt pályázatot hirdet a családbarát közgondolkodás népszerűsítésének támogatására.

A pályázat keretében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatni kívánja a gyermekeket nevelő családok közösségeinek együttes pihenését és egyúttal a pályázó szervezetek közösségépítő, a családi értékeket pozitívan megjelenítő és népszerűsítő, az üdülés helyszínén, az üdülés szerves részeként megvalósuló önkéntes tevékenységét illetve programját. Kiemelten támogatja a pályázat a három- és több gyermeket nevelő családok, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családok, az egyszülős családok, valamint a fogyatékos vagy tartósan beteg gyermekeket nevelő családok közös üdülését, és a nagyszülők részvételének lehetősége útján a generációk közötti együttműködést és kapcsolatépítést.


A pályázati dokumentáció letölthető a www.kormany.hu/hu/nemzeti-eroforras-miniszterium és a www.ncsszi.hu honlapokról.
A pályázattal kapcsolatban további információkat a Pályázatkezelő ügyfélszolgálatától kaphatnak az (1) 237 6782-es telefonszámon, valamint a palyazat@ncsszi.hu e-mail címen.
A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a Pályázatkezelő által működtetett Pályázatkezelő Rendszeren (www.ncsszi-pr.hu) keresztül 2011. december 22. 24.00 óráig.

Továbbítjuk a Békés Városi Kulturális Központ levelét.

Klasszikus ajándékok helyett maradandó élménnyel gazdagíthatja szeretteit karácsonykor. A "Magyar rapszódia" című előadást lehet látni Magyar Állami Népi Együttes előadásában!

LÁSZLÓ, ARANKA és a közösségi alapítványok

László és Aranka a Gyökerek és Szárnyak Civil Fejlesztő Műhely által kitalált és Simonyi Cecilía által megformált személyek, akik nagyon szívesen beszélgetnek a  közösségi alapítványokról.

A www.eoldal.civitalis.hu/interaktiv oldalon Ön is megismerkedhet velük és a közösségi alapítványok világával.

"EU forrásokkal a romák integrációjáért"

Az Autonómia Alapítvány Projektfejlesztési programja
Az Autonómia Alapítvány várja azon uniós és hazai forrásokra pályázni szándékozó civil- és roma szervezetek, intézmények jelentkezését, amelyek a romák integrációját célzó pályázati projektek kidolgozásához kérnek segítséget.
Jelenleg a TÁMOP-1.4.1-11/1-2 „Közösségi feladatokhoz kapcsolódó munkaerő-piaci programok támogatása“ című pályázati kiírásra pályázni szándékozó szervezetek jelentkezését várják. >>>





Civil Börze 2011. -Békéscsaba

Időpont: 2011. november 18. péntek
Helyszín: Békés Megyei Jókai Színház Vigadó
Szakmai program ld. tovább.

Pódiumbeszélgetés dr. Németh Jánossal a közművelődés helyzetéről

A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Irodája „A magyar közművelődésről” címmel megjelent könyv kapcsán pódiumbeszélgetést a szervez a szakterület helyzetéről.

LEADER pályázóknak

Van néhány változás a célterületekkel kapcsolatban, mivel ez érinti a nonprofit szervezetek fejlesztését is, érdemes ellátogatni a www.koros-sarret.eu oldalra!

Játék közösségeknek

Kedves kistelepülésen élő AKTÍV KÖZÖSSÉGEK!

 

Szeretnénk Benneteket meghívni egy a vidéken élő közösségek erejét demonstráló országos játékra!

A részleteket a csatolt egyperces filmből http://vimeo.com/30730310 ismerhetitek meg,

ZÖLD programajánló!

                                  ZÖLDÜLJ! FORDULJ!

                           Szemléletformáló vándorkiállítás a Körösök Völgyében

Okány községben 2011.10.31-11.12 között keddtől-szombatig du.1-6 óra között

                                       a kiállítás ingyenesen látogatható!

Meghívó közgyűlésre

Tisztelt tag /tagszervezet képviselő részére!

Ezúton tisztelettel meghívunk a Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége

2011. október 21-én( pénteken ) 14.30 órától megtartandó KÖZGYŰLÉSÉRE!

A közgyűlés helyszíne: Szeghalom, Bajcsy Zsilinszky út 21/2 szám( Szövetség ÚJ helyén)

Mindenképp számítunk a részvételetekre, különösen az aktuális pályázatokkal kapcsolatban.

Elnökség

Tájékoztató civil aktualitásokról

2011. október 21-én civil szervezeteknek tart tájékoztatót a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete Békéscsabán az Ibsen Házban.

Most szombaton...

Kedves Érdeklődők!
Szeptember hónapban adományszervezési képzést tart a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete az Ibsen Házban, ennek keretében kerül sor egy igen érdekes és újszerű téma feldolgozására most szombaton, melyre szeretnénk Titeket is meghívni!

 

Az előadás címe: Bevezetés a közösségi alapítványok világába

Előadók: Scsaurszki Tamás, Kovács Edit

Időpont: 2011. szeptember 24. 9-11.30 óra

Helyszín: Ibsen Ház - Békéscsaba, Andrássy út 3. I. emelet (Galéria)

A CivilTech-programmal kapcsolatos legfrissebb információk


 

A Microsoft mostantól teljes Windows 7-es operációs rendszereket kínál adományba nonprofit szervezeteknek és könyvtáraknak a Get Genuine programján keresztül.

Meghívó konferenciára

AZ ÖNKÉNTES CENTRUM LÉTREHOZÁSA ÉS FEJLESZTÉSE

AZ ÖNKÉNTESSÉG ELTERJESZTÉSE CÉLJÁBÓL BÉKÉS MEGYÉBEN

TÁMOP-5.5.2-09/3-2009-0021 sz. projekt

ZÁRÓKONFERENCIA

Képzési lehetőség

Kedves Civil Szervezet Vezetők!
 
Felhívjuk figyelmüket a NIOK Alapítvány két képzési lehetőségére.

Szeptember 16-ig tartanak a kihelyezett fogadóórák!

Az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma által támogatott programsorozat részeként még lehet személyes segítséget kapni a Szövetség munkatársától a szervezetek adminisztrációs kötelezettségeivel kapcsolatban! Emellett az aktuális pályázatokról és a várható nonprofitokat érintő jogszabályi változásokról is tájékozódhatnak a szervezetek képviselői.

Fenti témákban tréninget tartunk:

Vésztő, 2011. augusztus 25. 9 óra, Sinka István Művelődési Központ

Dévaványa, 2011. augusztus 26. 13 óra, Civil Ház

Szeghalom, 2011. augusztus 30.  13 óra, Civil Ház

Megalakult a Leader Helyi Bíráló Bizottság

A LEADER pályázatokkal kapcsolatos aktuális információkat és tájékoztató anyagokat megtalálhatják a www.koros-sarret.eu oldalon!

Adminisztráció, pályázatok, jogszabályi változások!

Augusztusban 4 településen szervezünk tréningeket a civil szervezetek dokumentációjának, működésének  segítése érdekében!

Megjelent a LEADER!!!

 

Megjelent Vidékfejlesztési Minisztérium 76/2011 (VII. 29.) VM rendelete, amely 2011-től szabályozza a LEADER pályázatok benyújtásának rendjét és egyéb feltételeit.

Aktuális pályázati lehetőségek

Az érdeklődő civilek figyelmébe ajánljuk az alábbi 5 lehetőséget...

Pályázati hírlevél

Amennyiben szeretne a civil tevékenységeket támogató kiírásokról hírlevelet kapni...

Adományszervezési képzés

A Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete adományszervezési képzést szervez Békés megyében működő civil szervezetek részére, az adománygyűjtési technikák elsajátítása érdekében. A képzés során a résztvevők megismerkednek az adománygyűjtés főbb területeivel, a sikeres támogatásszerzés főbb lépéseivel, forrásteremtő módszerekkel.

Segítséget nyújtunk az adminisztrációban

Júniustól-szeptemberig minden településen fogadóórákon lehet segítséget kérni a szervezet adminisztrációs kötelezettségeinek témakörében.

Önkormányzati támogatások

Július-augusztusban 10 településen szervezünk civil egyeztetéseket az önkormányzati támogatások odaítélésének témakörében!

Közgyűlés augusztus 18-án

2011. augusztus 18-án 14.30 órától tartja következő közgyűlését a Szövetség a szeghalmi Civil Házban. A tevékenységről szóló beszámoló mellett, úgy tervezzük, hogy kötetlenebb keretek között tárgyaljuk meg az új civil törvény kapcsán felmerülő kérdéseket, a LEADER valamint az egyéb pályázati lehetőségeinket.

Belépésüket tervező civil szervezetek is jelezhetik részvételi szándékukat! Szívesen látjuk őket is!

Építő közösségek társadalmi egyeztetésen

Potenciális együttműködési lehetőségre szeretnénk felhívni a civil szervezetek figyelmét!

A társadalmi egyeztetésre kiírt pályázat kiváló lehetőséget kínál az együttműködésre és közös munkára, amennyiben lesz sikeres pályázatot benyújtó közművelődési intézmény a térségből...

Aki lát ebben fantáziát keresse az intézmények vezetőit, vagy a fenntartókat!

Az Önkéntesség évének programjai Szeghalmon

Önkéntes Információs Pontnak is helyet ad a szeghalmi CIP, melynek szolgáltatásairól hamarosan külön link alatt olvashatnak az érdeklődők.

Addig is június 28-án kedden 10 órától önkéntességgel kapcsolatos workshop-ra invitáljuk azokat a térségben működő civil szervezeteket és intézményeket, melyeknek már van tapasztalatuk, vagy a jövőben kívánnak önkéntesekkel együtt dolgozni.

Az Ökopolisz Alapítvány 2011-es pályázati felhívása

Az Ökopolisz Alapítvány lehetőségeihez mérten támogatni kívánja azon
kezdeményezéseket, amelyek megvalósulása elősegíti az alapítvány alapvető
céljainak az elérését, és amelyek illeszkednek az alapítvány stratégiája
által kijelölt irányvonalakhoz.

A megújuló Startlap pályázata civil szervezetek megújulására.

Magyarország legnépszerűbb nyitóoldala, a Startlap pályázatot ír ki azon civil szervezetek számára, akik a változás jegyében fejlődni, megújulni szeretnének, jobbá tennék környezetüket, tartalmasabbá, szebbé tennék mások életét.

Civil képzés augusztusban

Tisztelt Civil Szervezet Vezető!


Szeretettel meghívjuk a civil szervezetek vezetőinek hagyományos bentlakásos szakmai műhelyére, amelynek ebben az évben is Doboz-Szanazug lesz a helyszíne.

Újra óvodásokkal telt meg a madárbarát kert

Szemléletformáló akciónk második hetén óvodások töltötték meg a Madárbarát Kertet a szeghalmi Civil Információs pont udvarán.

Az eseményen készült képeket megtekinthetik itt.

ÖNKÉNTESSÉG-Kultúra

A hétvégén részt vettünk a Dél-alföldi régióban működő kultúrával, közművelődéssel foglalkozó egyesületek, alapítványok III. találkozóján, melynek programjai az önkéntesség témájára lettek felfűzve.

Tájékoztató a Körös-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület közgyűléséről

A KSVE 2011. május 27-én tartotta legutóbbi ülését, amelyen elfogadta az egyesület tavalyi pénzügyi beszámolóját és ez évi gazdálkodási tervét. Döntött arról, hogy ebben az évben az Egyesület vezetőségi tagjai és a felügyelőbizottság tagjai tiszteletdíjat vehetnek fel.

Segítettünk az erdei óvodában

Május 31-én részt vettünk a Vidra Tanyánál megtartott erdei óvoda programban. Szervezésünknek köszönhetően Puskás László (Körös-Maros Nemzeti Park) és Latyák Imre helyi madarász beszélt a gyerekeknek a természet és a madarak védelméről. A legnagyobb sikere természetesen a Zita nevű dolmányos varjúnak és a réti héja fiókáknak volt, akiket jóérzésű emberek és a nemzeti park munkatársa mentett meg a pusztulástól.

Az itt készült képeket megtekinthetik a galériában.

Sarkadon voltunk!

Köszönjük a szervezőknek, hogy részt vehettünk és bemutathattuk a Körös-Sárréti civil stratégia megírásáért tett erőfeszítéseinket! Úgy látjuk, hogy a sarkadi és a szeghalmi civil kezdeményezések, részben más utakon járnak, de sokat tanulhatunk egymás tapasztalataiból és látásmódjából. A fórumon kapott információk ismét segítették törekvéseinket. A rendezvényen készült képeket megtekinthetik itt.

Megyei önkéntes Infó pont

Kedves Érdeklődők!

Tájékoztatjuk a térség civil szervezeteit és önkénteseket fogadó egyéb szervezeteket, hogy 2011-ben a Békéscsabai Keresztény Ifjúsági Egyesület látja el Békés megyében az Önkéntesség Éve Információs Pont feladatait.

A vidék élni akar!

2011. május 31-én lezárul a Nemzeti Vidékstratégia társadalmi vitája.

Legyen színes Bucsa!

A Let’s Colour Településszépítő Egyesület pályázatot írt ki épített környezetünk színesebbé tételére.

A Szövetség is részt vesz a sarkadi civil konferencián

Tisztelettel meghívjuk a Sarkadi kistérségben működő civil szervezetek szakmai információs napjára, melynek keretében a civileket érintő és a vidékfejlesztéssel kapcsolatos aktuális témákról, információkról adunk tájékoztatót.

Madarak Fák Napja a Civil Házban

2011. május 9-től ismeretterjesztő foglalkozásokat szervez a Civil Szövetség a szeghalmi Civil Ház Madárbarát Mintakertjében.

Elfogadták a LEADER célterületeket

2011. május 5-én a Körös-sárréti Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése egyebek mellett elfogadta a LEADER célterületek 99%-osan végleges szövegezését.

Európa Bajnokok

A Senshi Sportegyesület versenyzői két Európa Bajnoki aranyérmet és egy ezüstérmet szereztek a HIKO (Honkyokushin International Karate Organization) világszervezet április 16-án rendezett súlycsoportos Gyermek, Serdülő, Ifi, Junior és U-20 (Utánpótlás) Össz Kyokushin Karate Európa Bajnokságán.
Bővebben: www.senshi.hu

Csináld magad!

A Pályázatfigyelő (www.pafi.hu) internetes pályázatírás tanfolyama

Az ötlet megfogalmazásától a pályázati űrlapok kitöltéséig az Ön aktuális (pályázati vagy projekt-) ötletére alkalmazva lépésről lépésre haladunk végig együtt a pályázat kidolgozásának folyamatán!

Kézműveseknek

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kosárfonó valamint gyékényfonó tábort hirdet tartósan álláskeresők részére.

Közkincs Kerekasztal

MEGHÍVÓ A KÖZKINCS KEREKASZTAL
következő összejövetelére, melynek ideje: 2011. március 29. (kedd) 12 30. óra,
Füzesgyarmat, Hegyesi János Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény, Füzesgyarmat, Mátyás u. 10
a vendégeket Bere Károly polgármester köszönti

Ezer weboldal program

Az Egzinet, az általa indított kezdeményezés keretein belül, az oktatási intézmények, egyesületek, alapítványok
és egyéb nonprofit szervezetek részére, minden igényt kielégítő weboldalt kínál fel, térítés-, díj- és költségmentesen.

Zöld Iránytű Alapítvány pályázat

A Zöld Iránytű Alapítvány pályázatot hirdet
Tanösvények építésére, felújítására és fenntartására.

Vissza nem térítendő támogatás igényelhető:
Természetes élőhelyek, védett természeti értékek bemutatását célzó tanösvények felújítására,
kiépítésére és fenntartására Magyarország egész területén.

Újabb pályázatok a vidékfejlesztésben

Mintegy 700 millió forintra pályázhatnak azok a települési önkormányzatok, amelyek hazai és külföldi kapcsolatok kialakítását tervezik.

Közösségépítés a Zöldcsütörtöknél

Február 5-6-án Biharugrán tartotta meg összejövetelét és közgyűlését a Zöldcsütörtök Természetvédő Kör, ahol a szövetség is képviseltette magát.

Önkéntesség - Új partnerség kilátásban

Február 4-én pénteken a szövetség képviseletében Ambrus Szilvia egyeztetett a Béthel Alapítvány - Békés Megyei Önkéntes Centrum képviselőjével, Szőke Katalinnal.

Szakmai információs nap a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatairól

A Szövetség részéről Ambrus Szilvia vett részt a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete (Békés Megyei Civil Szolgáltató Központ)  által megrendezett, a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatait bemutató szakmai információs napon.

A legfrissebb körösladányi civil hírek

Az alábbiakban Hunya Karola beszámolóját olvashatják a Körösladányi Városszépítő Egyesületről  és a Körösladányi „Őszikék „Nyugdíjas klubban történtekről.

Ismeretterjesztő akciók a hulladék körül

2011. január 19-én nagy erőket megmozgatva és óriási szerencsével megtámogatva sikerült benyújtanunk az „Ismeretterjesztő akciók a hulladék körül” elnevezésű pályázatunkat a Vidékfejlesztési Minisztérium felhívására.

Átköltöztek a „Fülesek”

Új fára költöztek át a télen, a Szeghalmon telelő erdei fülesbaglyok.
Megfelelőszámú érdeklődő esetén bagolyköpet vizsgáló, határozó foglalkozás tartására vállalkozik az Ötletinfó. Érdeklődni lehet elérhetőségeinken.

Galéria

Új jogalkotási törvény

Elfogadta az Országgyűlés a jogalkotásról és a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló javaslatot. A két jogszabály-tervezetet együttesen bocsátották általános vitára és együtt fogadták el, már csak az Országgyűlés elnökének aláírására várnak és 2011. január 01-től hatályba lépnek. Bővebben itt olvasható.

Elszámolási segédlet2222

Tisztelt Érdeklődők!

A Békés Megyei Önkormányzat 2010. évi Komplex Civil Pályázatának elszámolást igazoló, 2010-es évre vonatkozó számlaösszesítő lapja, valamint a szakmai beszámolóhoz szükséges űrlap innen letölthető:

Elszámolási űrlapok

Felhívás önkormányzatok számára

A HuMuSz a Nulla Hulladék programjának keretében ingyenes jogi tanácsadást kínál önkormányzatoknak.

Legyél partnerünk a Nulla Hulladék hálózatban

A Humusz Nulla Hulladék Programja várja azok csatlakozását, akikkel közösen munkálkodhatunk a „Teljes élet – Nulla Hulladék” megvalósításán. 15 éves fennállás alatt az a tapasztalat, hogy hasonló célokkal rendelkező civil csoportok hálózatos együttműködése megsokszorozhatja az eredményeket. A 2009-ben létrejött Nulla Hulladék Hálózat most új tagok jelentkezését várja.

A Nulla Hulladék felé vezető úton rendszerszemléletben keressük a megoldásokat. A manapság elterjedt hulladékkezelési formák helyett a megelőzésre, a kreatív hulladékcsökkentési módokra kell helyeznünk a hangsúlyt. Ebbe beletartozik például a közösségépítés, az önellátás segítése, egy helyi komposztprogram vagy csere-bere börze is. Mottónk „Teljes élet” része pedig arra utal, hogy mindezek sokkal inkább az életminőség javulásáról szólnak, mint a lemondásról.
Kiket várunk?

Szavazataitokkal az Év fája lehet a dévaványai "Makkfa"!

Legyen az év megmentett fája a dévaványai makkfa!

Békés megye minden települését összefogásra buzdítjuk. Az Önök segítségével Az Ökotárs Alapítvány Év Fája versenyét Békés megye nyerheti meg! A megyéből egyedüli döntőbe jutott fa a 12. sorszámú dévaványai „Makkfa”. Ezáltal lehetőséget kaptunk rá, hogy a már fényéből sokat vesztett, de számunkra oly kedves fa életét meghosszabbítsuk.

http://evfaja.okotars.hu/dontosfak

Nagy jelentőséggel bír, hiszen tájékozódási pont, találkozási hely, hirdetéseket helyeznek el körülötte a lécrácsokon és még a mai napig hetente kétszer a tövénél mérik a friss házi tejet.
Szinte minden család emlékeiben van egy história, történet amely a fa körüli gyermekcsínyekről, fiatalkori szerelmekről és a legények ugratásáról szólnak.
Arra kérjük Önöket, hogy terjesszék ismerőseik körében. Lehetőség szerint a helyi médiában, iskolákban (informatika tanárok), könyvtárakban, információs pontokon, hivatalokban...

Rövid beszámoló NCA programjainkról

2010. május 31-el befejeződtek Szövetségünk „Sárréti Önsegítő Civil Hálózat”, és a „Körös-sárréti Civil Stratégia elkészítése” című programjai. Mindkét programot a Nemzeti Civil Alapprogram támogatta.

Lakossági parlagfű mentesítési akció

Szeghalom "Sárrét Fővárosa" városközpont integrált fejlesztése projekt keretén belül megrendezésre került 2010. június 26-án a "Lakossági parlagfű mentesítési akció" c. redezvény, melynek lebonyolítását a Senshi Sportegyesület végezte el. Az előadás képeit ezen linkre kattintva érik el.

Ökoturisztikai lehetőségek a Réhelyi túzokrezervátumban

Szeghalom "Sárrét Fővárosa" városközpont integrált fejlesztése projekt keretén belül megrendezésre került 2010. június 10-én az "Ökoturisztikai lehetőségek a Réhelyi túzokrezervátumban" c. előadás, melynek lebonyolítását a Senshi Sportegyesület végezte el. Az előadás képeit ezen linkre kattintva érik el.

Előadás a Nagy-sárrét természeti örökségéről

Szeghalom "Sárrét Fővárosa" városközpont integrált fejlesztése projekt keretén belül megrendezésre került 2010. május 28.-án a Nagy-Sárrét természeti örökségéről szóló előadás, melynek lebonyolítását végezte el a Senshi Sportegyesület. Az előadás képeit ezen linkre kattintva érik el!

Előadások Himalája expedícióról és Kalotaszeg természeti értékeiről

Szeghalom "Sárrét Fővárosa" városközpont integrált fejlesztése projekt keretén belül megrendezésre került Himalája expedícióról valamint Kalotaszentkirály és környéke természeti értékeiről szóló előadás, melynek lebonyolítását végezte el  2010 május 8. -án a szeghalmi Senshi Sportegyesület.

Városvédők Országos Közgyűlése

Városvédők Országos közgyűlése 2010 ben
Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) éves közgyűlése:
Budapesti Történeti Múzeum Budavári Palota „E” épület: Gótikus Teremben volt
Megtartva 2010. április 24. szombat 12h 30’

Hüllő és ásványkiállítás Békéscsabán

Állatbarátok figyelem!

Aki szereti az hüllőket, halakat és rágcsálókat annak a Széchenyi ligetben a helye ezen a héten. Aki nem annyira, az jöjjön el azért, hogy barátkozzon meg velük, a madárpokkal, bütykös csótánnyal és a törpenyúllal. Sőt a kedvencek a gyönyörű ásványokkal, kagylókkal együtt, akár haza is vihetők, hiszen megvásárolhatók. A nagy sikerű rovarkiállítás után a Körösök Völgye Látogatóközpont most újabb rendezvénnyel kedveskedik a természet iránt nyitott és érdeklődő közönségnek.

Hüllő és ásványkiállítás a Föld Napja tiszteletére helyszín: Békéscsaba, Széchenyi liget időpont: 2010. április 20-25 között 9-18 óráig.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Csak ezen a héten!

Országos diákolimpia

A Senshi SE Országos Kyokushin Karate Diákolimpiát rendez 2010. április 17-én Szeghalmon, melyről további információt ezen a linken olvashatnak.  

Programajánló

2010. április 8-án Jankovics Marcell Füzesgyarmaton tart előadást.

Meghívó

Kettlebell szeminárium Szeghalmon

Sensei Kovács Lajos, a Senshi SE vezetője meghívására először tartott szemináriumot Szeghalmon, Varga Tamás RKC instruktor. Az esemény a szegedi oktató vezényletével 2010. március 21-én vasárnap került megrendezésre. A programról bővebben ezen a linken olvashat.

Körösladányi 'Őszikék' Nyugdíjas klub újabb programja

Információk a Körösladányi" Őszikék" Nyugdíjas klub első negyedévi jelentősebb rendezvényeiről.

HuMuSZ képzései

Kedves Civil Barátunk!
Figyelmetekbe ajánljuk a Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) márciusi képzését! A közös együttgondolkodás, tervezés és tanulás reményében várjuk jelentkezéseteket: /A jelentkezési űrlap a honlapunkon is elérhető www.korosokvolgyekozpont.hu/
a HuMuSz és a Körösök Völgye Látogatóközpont munkatársai

Batyusbál

A Körösladányi Városszépítő Egyesületi tagok és hozzátartozóik részvételével, a helyi Kertészeti Központban február 27-én, BATYUSBÁL került megrendezésre.

TUDÁSTÁR

ISMÉT ÚJ INFÓK A www.nonprofit.hu Tudástárban!

Fenntartható fejlődés műhelymunka

A HuMuSz Nulla Hulladék http://www.nullahulladék.hu programja keretében:
Fenntartható fejlődés műhelymunka indul nem csak zöld szervezeteknek!
A műhelymunka időpontja: 2009. december 7-8. és 14-15.
Helyszíne: Békéscsaba, Körösök Völgye Látogatóközpont
A meghívó és részletes programleírás letölthető itt.

Körös-sárréti Civil Stratégia

Sarkadon jártunk!

2009. november 27.-én Sarkadon, a Bartók Béla Művelődési Központban folytatódott az NCA „Körös-sárréti Civil Stratégia elkészítése” programunk.


A sarkadi fórumunk célja egyrészt az volt, hogy a résztvevők megismerjék Szövetségünk munkáját, jelenleg futó programjainkat, másrészt, hogy a célként kitűzött „civil stratégia” elkészítéséhez hozzájáruljanak véleményükkel, elképzeléseikkel.
12 fő civil szervezeti, önkormányzati- és kistérségi képviselő vett részt a fórumon, Lányi István tanácsadó vezetésével minden szervezet bemutatkozott és ismertette szervezete jelenlegi helyzetét, elképzeléseit a jövőt illetően. Szívesen vették Szövetségünk bemutatkozását, megjelenését az ő térségükben, és hasznosnak találták a Körös-sárréti Civil Stratégia elkészítését, valamint a további együttműködés lehetőségét.

Hamarosan letölthető formátumban is elérhető lesz a Civil Stratégia elképzelt tartalomjegyzéke és a vitaindító kérdőív is!

Következő helyszín: Biharugra, 2009. december 19.

 

Tudástár

Megnyílt a Tudástár a www.nonprofit.hu oldalon!

A www.nonprofit.hu weboldalon aktuális útmutatók találhatók civilszervezetek alapításáról, működéséről és sok más fontos kérdésről civileknek és érdeklődőknek egyaránt!

Információs Pont


2009. október elsején 6 településen megnyíltak az INFORMÁCIÓS PONTOK!

Közeledik a határidő!!!

Közeledik a határidő a 2008-as évben átutalt Szja 1 %-os összeg felhasználásáról szóló közlemény megküldéséről az APEH fele!!!           

Határidő: 2009. október 31.

FONTOS INFORMÁCIÓK AZ 1%-RÓL!

Mit kell tennie a szervezetnek a kapott 1% felhasználása után?

2009-től a civil szervezeteknek nem költséges sajtóközleményben, hanem egy erre a célra létrehozott adatlapon kell az 1%-ok felhasználásáról nyilatkozniuk. A változás azt a célt szolgálja, hogy a kapott összegekkel átláthatóbban, és külön költségek nélkül tudjanak a civil szervezetek elszámolni.

 

Felhívás

Felhívás civil szervezetek vezetőinek és civilek könyvelőinek!

Amennyiben igény van rá egy közeli időpontban tájékoztatót tartunk Szeghalmon a Civil Házban.
A téma: Civil szervezetek könyvvezetési, adminisztrációs kötelezettségei
Gondolatébresztőnek néhány kérdés:

 

  • Milyen tevékenységekről adhat ki számlát egy civil szervezet?
  • Csak arról, ami az APEH felé le van jelentve TEÁOR szám szerint, vagy ami az alapszabály szerint alaptevékenység?
  • Mi a vállalkozási tevékenység? Minden amiről számlát ad ki a szervezet?

Elkezdődött

Szeghalmon a hétvégén kezdődött meg az a jövő év áprilisáig tartó fórumsorozat, amelyen 20 település civiljeinek elképzeléseit gyűjtjük össze, arról hogyan képzelik részvételüket a helyi fejlesztésekben.

Erősödik a Körös-sárréti Civil Szövetség

A 18 tagszervezetet számláló Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége szeptember 3-án megtartott közgyűlésén a megjelentek megerősítették a 2009-2010 évre tervezett programok és civil szolgáltatások ütemtervét.
No Image
No Image No Image No Image
No Image

Adószámunk

 

Kérjük támogassa szervezetünket adója 1 %-ával!

Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége
Adószámunk: 18391723-1-04

KÖSZÖNJÜK!

 

Belépés



Látogatottsági számláló

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa232
mod_vvisit_counterTegnap570
mod_vvisit_counterEzen a héten4724
mod_vvisit_counterMúlt héten4384
mod_vvisit_counterEbben a hónapban28257
mod_vvisit_counterMúlt hónapban21319
mod_vvisit_counterÖsszesen163777
 
No Image
No Image
Köszöntjük a Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetségének honlapján!
Weboldalunk létrejöttét az NCA támogatta.
No Image
No Image

Szolgáltatásaink

Tagszervezeteink és más civil szervezetek számára igényelhető SZOLGÁLTATÁSOK:
 
  1. Honlapunkon ingyenesen megjelentetünk minden civil hírt, eseményt!
  2. Pályázatfigyelés, tanácsadás, Pályázatírás (nem csak civileknek)
  3. Nonprofit könyvelési-, jogi tanácsadás, szervezetalapítás
  4. Rendezvények, képzés szervezése
  5. Térségi civil- és nonprofit tanácsadók adatbázisa, szervezetek közötti közvetítés
  6. A szolgáltatások személyesen is elérhetők a Civil Információs Pontokon a térség településein
Egyéb információért érdeklődjön nálunk.
 
 
No Image
Miért foglalkozzunk az önkéntességgel?

A felnőtt lakosság legalább harmada vegyen részt önkéntes programokban 2020-ig - ezt tartalmazza a Nemzeti Önkéntes Stratégia, amelyet 2011. decemberében hozott nyilvánosságra a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Jelenleg a magyarok tíz százaléka jelentkezik önkéntes munkára. A kilenc évre szóló stratégia szerint a munkanélküliség csökkentésében is segíthet az önként végzett, ingyenes munka.

Bővebben...
 
Fókuszban a Civil Törvény

2012. január 30-án 13.30 órától kerül megrendezésre Békéscsabán a
"Fókuszban a Civil Törvény" Értsd és alkalmazd! című konferencia. 

Helyszín:
Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Díszterme (Békéscsaba, Szent István tér 7. I. emelet)

A rendezvény részletes programja a mellékelt meghívóban olvasható: 

Meghívó

 
Háttér a 2012. évi pályázatokhoz
Pályázatokkal foglalkozó kollégáknak ajánlom figyelmébe az alábbiakat!
Változtak a TÁMOP, TIOP akciótervek.
 
Az alábbi linken megtalálható  2012. évre vonatkozó a pályázati menetrend:
 
 
Üdülési csekk pályázatok!
Tájékoztatunk benneteket, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által -fogyatékosok, nyugdíjasok, nagycsaládosok részére - kiírt szociális üdülési pályázatok megjelentek.
Benyújtási határidő: 2012. 02. 29.
A pályázati kiírások szövege, valamint a pályázat benyújtásához szükséges adatlapok a www.mnua.hu honlapról letölthetők.
 
Megjelent!

Egészségre nevelő és szemléletformáló
életmódprogramok c. pályázati felhívásához

A lakosság egészségfejlesztését szolgáló fizikai aktivitás
szakmai támogatása és a szabadidő-sportolói
közösségek bővítése

Kódszám:
TÁMOP-6.1.2/11/2

Részletek itt: http://ujszechenyiterv.gov.hu/content/7238

Kistérségi projekt koordinálását vállalja a Szövetség!

Érdeklődni lehet: Ambrus Szilvia, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , 30/3802418

 
Meghosszabbított benyújtási határidő
Az önkéntesség elterjesztése című pályázati felhívásához a konvergencia régiók területén
Kódszám: TÁMOP-5.5.2-11/2
 
Keresünk partner szervezeteket!
Bővebben...
 
Meghívó Vésztőre

Tisztelettel meghívjuk Vésztő Város Önkormányzata, a Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége, és a BBNK Sinka István Művelődési Központja és Városi Könyvtára szervezésében a szeghalmi kistérségben működő civil szervezetek szakmai információs napjára.
A konferencia időpontja: 2012. január 27. (péntek) 16 óra
Helyszín: Sinka István Művelődési Központ, 5530 Vésztő, Kossuth u. 43-47.

Bővebben...
 
Latorcai Csaba: a civil szervezetek jövőre több mint 30 milliárd forinthoz juthatnak
Latorcai Csaba: a civil szervezetek jövőre több mint 30 milliárd forinthoz juthatnak
2011. december 28. 12:42

A civil szervezetek az állami és az uniós források, valamint a központi költségvetésen kívüli támogatások révén 30 milliárd forintot jócskán meghaladó bevételhez juthatnak 2012-ben - mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek adott év végi interjújában.
Bővebben...
 
Pályázat
Idősklubok, nyugdíjasklubok, kulturális, oktatási és egészségügyi programjainak támogatására
Cím: Kor-Társ Idősügyi Program 2011 / KOR-TARS-11
Kiíró: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
Határidő:
2012. 01. 15.
1.A pályázati program célkitűzései
Bővebben...
 
Szavazzatok az ecsegfalvi civilekért!
Kedves Civil Szervezet Vezetők!
A Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu jótékonysági akciót hirdetett civil szervezetek részére. A Barangoló Közhasznú Egyesület, Végegyháza; Családi Egyesület, Kétegyháza; Ecsegfalvi Közösségért Közhasznú Egyesület; Geszti Iskolai Alapítvány; Nagycsaládosok Egyesülete, Orosháza bemutatkozott a hírlapban és most a beol.hu honlapon lehet szavazni a legszimpatikusabb civil szervezetre és a legtöbb kattintást begyűjtő kapja meg az adományt. Ezért ajánljuk figyelmükbe a következő linket, melyen vasárnapig lehet szavazni:
http://www.beol.hu/bekes/kozelet/kattintassal-adakozhat-a-legszimpatikusabb-civil-szervezetnek-416856
 
Önéletírói pályázat időseknek, nyugdíjasoknak
ÉLETÚT

„Kérdezzük meg nagyszüleinket, dédszüleinket!”

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtófőosztálya meghirdeti közös pályázatát.

Pályázati témakör:

-        személyes múlt egy-egy eseménye,

-        életút,

-        történelmi pillanat megírása,

-        emlékezetes pillanat megírása.

Bővebben...
 
Jövőre kettős könyvvitelt kell vezetniük a közhasznú szervezeteknek


2011. december 5-én megszavazta a Parlament az új civil törvényt, a "2011. évi ... törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról" a tervek szerint 2012. január 1-jétől lép hatályba.

A szavazásra benyújtott törvénytervezet elolvasható ITT: http://www.parlament.hu/irom39/04866/04866.pdf

Bővebben...
 
FELHÍVÁS

Projektötlet kidolgozásához és a pályázat benyújtásához keresünk partnereket! Várjuk a kézművességgel, helyi médiával stb. foglalkozó szervezetek magánszemélyek jelentkezését, akik látnak fantáziát az alábbi pályázati kiírásban.

Építő közösségek 3. ütem - A) közművelődési intézmények a kreatív iparral kapcsolatos alapkompetenciák fejlesztését elősegítő új tanulási formák szolgálatában

További információ itt:
http://ujszechenyiterv.gov.hu/content/7267

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 14
No Image
No Image No Image No Image
No Image
No Image

A szervezet neve: Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége Székhely: 5520 Szeghalom, Tildy Z u. 15-17.
Levelezési cím: 5520 Szeghalom, Kinizsi u. 30. Elnök: Kovács Lajos
e-mail: sarreticivilek@gmail.com / tel: 06-30-380-24-18 / weboldalunk: www.sarreticivilek.hu  

No Image
 

Szeghalmi iroda


Naptár

<<  Január 2012  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
161718192122
23242526272829
31     

Támogatóink

Ökotárs logó
 
 

Partnereink

 
Domain
nullahulladék
No Image